Facebook

Római városi fotózás, mit vigyél magaddal az örök városba

2020-07-28
Avatar for szabolcs.taking.picturesszabolcs.taking.pictures

Róma az örök város mindig tartogat valami újat a nap alatt. Nekem Róma nem csak az örök város és Olaszország fővárosa, hanem a város, ahol megkaptam életem eddigi legfontosabb igenjét. Ezeket a képeket magamnak lőttem és itt próbáltam ki először a Sony 50mm F 1.8 lencsét és persze vittem magammal a kis “kompakt” Sony A6300 fényképezőm.

Amikor arra vettük a fejünket, hogy elmegyünk nyár elején nyaralni egy rövidet mindenki óvva intett, hogy ne menjünk Rómába nyáron, mert az maga a halál, nagyon meleg lesz. Természetesen nekünk “ne mondja meg senki” alapon csak azért is oda mentünk. Engem egy hátsó szándék is vezérelt, mert zsebemben lapult egy kis gyűrű, amellyel meg szerettem volna kérni párom kezét.

Hogyan készültem a római fotózásra?

Mint minden városi fotózásnál itt is egy kis kutatással kezdtem. Nálam fontos, hogy meg tudjam határozni, hogy mit várok el attól a 3-4 naptól, amit egy-egy városban töltök. Milyen hangulatú képeket szeretnék fotózni? Milyen színvilágot keresek? Nekem Rómával kapcsolatosan 3 szín élt a fejemben és megterveztem a portréfotózásom alapjait.

  • narancssárga
  • sárga
  • fakó kopott zöld

Olyan helyszíneket és napszakokat kellett kerestem, ahol ezeknek megfelelően tudom elkészíteni a képeket. Kutatásom, ha lehet annak nevezni, mindig úgy szokott kezdődni, hogy Instagrammon megnézem a lokális #-eket illetve azt, hogy azokon a helyszíneken milyen képeket készítettek. Ezek után felmegyek Pinterestre és megcsinálom ott is szinte ugyanezt.

Fontos, hogy nem azokat a képeket és beállásokat szeretném reprodukálni, hanem megmutatni, hogy én hogy látom azt a képet. Igyekszem arra fókuszálni, hogy milyen lehetőségekkel rendelkezik egy-egy hely: mennyi fény, mekkora a tömeg, milyen épületek vannak a környéken, mi lehet a “téma”.

BTW ez a “mi legyen a téma” kifejezés sokszor kiveri a biztosítékot nálam, mert mindenki “témázni” szeretne. Szinte mindenre rá lehet mondani, hogy az a téma. Én inkább úgy szeretem egy kép “témáját” megfogalmazni, hogy az a kép mit vált ki belőled? Mit vált ki belőlem? Van-e érzésem a fotóval kapcsolatosan? Van története, amit el lehet mesélni? Szinte mindegy, hogy a történet elejét, közepét vagy végét látom a fotón a lényeg, hogy lássam: ott van és el tudom képzelni.

Na de vissza a kutatáshoz. Tehát jöttek az inspirációs posztok és Pinterest board -ok, továbbá egy Tripadvisor keresés is, hogy ne maradjon ki semmi.

  1. Colosseum
  2. Vatikán
  3. Vatikán múzeum
  4. Angyalvár
  5. Spanyol lépcső
  6. Pantheon
  7. és volt egy bónusz helyem, ami nem egy fancy helyszín az nem más mint egy narancsliget a város felett ahonnan az egész város be lehet látni. Ide terveztem a lánykérést.

Milyen felszerelést vittem a római fotózásra?

Ekkor még nagyon sok opcióm vázak tekintetében nem volt: vittem a Sony A6300 vázam, amiről bővebben fogok írni majd hamarosan egy tesztet. Objektívek szempontjából három lencsét raktam a táskámba:

  • Samyang 35mm F1.2 manual, nagy látószög és tű éles képek. Nagyon szerethető lencse érezni, hogy van benne üveg.
  • Petra(feleségem) nagypapájától örökölt Helios 44 lencsét, amiről bővebben itt olvashattok egy cikket.
  • Sony 16-50mm F3.5-5.6 kit lens, nem a legélesebb lencse se a legjobb minőség, de egy jó átfogású zoom lens, kompakt könnyű városban hasznos tud lenni.

Fontos volt hogy olyan utcai portrékat szerettem volna készíteni, amiben megél a modell és ez a gyönyörű város is.

Mire kell figyelni ha Rómában fotózol?

Összeszedtem pár tippet, amit ha megfogadtok, akkor könnyebben tudtok jó képeket lőni a római forgatagban:Rengeteg a turista! Nem viccelek nagyon-nagyon sokan vannak és a szép helyeket kora reggel kell meglátogatni. A Szent Péter Bazilikánál 1-2 órás sor is lehet. Trevi kút konkrétan tömegnyomor napközben és még késő este is…

Nem tudsz mindenhol kártyával fizetni, ezért legyen a zsebedben mindig készpénz. Mi a Szent Péter Bazilika kupoláját buktuk emiatt.

Fogadd el, hogy nem tudsz az emberi tényezővel számolni és 1-1 képet 3-4-5x is le kell lőjj, mert sajnos belemennek a képbe nem figyelnek rád(utcai fotózáson nem is kell hogy figyeljenek).Ne vedd túl komolyan azt, amit elképzeltél, hanem legyél rugalmas és alakítsd terveid az aktuális körülményekhez.

Legyen nálad kulacs, mert tényleg nagyon meleg van.

Valami kompakt fotós táskát vigyél, lehetőleg kevés lencsével. Mi napi 20 kilométert mentünk átlagban.

Nem kell taxizz, minden egy “köpésre” van és sétálva látod igazán a várost.

Viszonylag nagy a por, ezért legyen nálad lencse tisztító, amiből ezt ajánlom nekem eddig mindent leszedett a lencsékről. Legyen napellenződ az optikádon… kelleni fog.

Melyik lett a kedvenc képem a római nyaralásról?

Ezt a lépcsőt nagyon megszerettem. Talán nem egyedi a kép, de nekem szerencsém volt szép fényben elkapni:)

Azonban amelyikben a legtöbb érzelem volt számomra az amikor megkaptam az Igent!

Szerelmes fiatal pár az Örök városban Rómában selfie -zve
Szerelmes fiatal pár az Örök városban Rómában selfie -zve

Ha kérdésed vagy javaslatod lenne szívesen veszem, írd meg kommentben vagy üzenetben.